2009. március 30., hétfő

Játszani jó!

Ma meghallgattuk Czékusné Büki Rita fantasztikus előadását, hogy
- hogyan tanult meg felnőttként társasjátékokkal játszani?
- miért az egyik legjobb játék a LEGO?
- a családjával miért törzsvásárlók a Játékforrásnál kb. 7 éve?

Az említett bolt a 1119 Budapest, Tétényi út 72/B alatt található, ahol a játékforgalmazásnak egy a megszokottól merőben eltérő formáját találod, ha elmész. Itt a játékokat a forgalmazó mind kipróbálta és személyesen vele lehet játszani a játékkal ismerkedő, első kört. A játékokat játékpedagógiai és -módszertani szempontból vizsgálják, szülői szemmel tesztelik, sőt négy gyermekünk is a tesztbizottság tagja! >;-) Látogassátok meg, nem fogtok csalódni!


Az előadás címével kicsit szkeptikus voltam: „Játszani jó!” Igen persze, ezt én is tudom, de mi újat hallhatok erről ma? A cím egyszerűnek és egyértelműnek tűnt. Rita viszont annyi számomra ismeretlen, de érdekesebbnél érdekesebb játékot hozott el nekünk, hogy külön asztalokat kellett felállítani, hogy mindet kiállíthassa. Előadása nemcsak érdekes, de lelkes és inspiráló is volt. Egyenként mindegyik hozott játékával kapcsolatos személyes élményéről is beszámolt. Így már nemcsak hallottam, de láttam, sőt értettem is: „Játszani jó!” Köszönjük, Rita!
Ha lesz lehetőségünk, a legérdekesebb társasjátékok rövid bemutatását később szerepeltetjük majd oldalunkon.

2009. március 27., péntek

Kedves Klubtagok és érdeklődők!

Az élet játéka c. sorozatunkban
a Családépítő Klub következő előadása:

JÁTSZANI JÓ!
Komáromi János és Mária rövid előadása után
megnézünk egy kisfilmet, majd vendégünk
Czékusné Büki Rita
aki olyan asztali társasjátékokkal ismertet meg bennünket,
amiket valószínűleg még nem ismerünk

Ezúttal szívesen látjuk a gimnazista korosztály képviselőit is,
pl. cserkész ill. Regnum vezetőket.
A Klub időpontja:
2009. március 30. 19 óra
(mindig a hónap utolsó hétfője)

A Klub helyszíne:Budapest, XII. kerületi MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Csörsz u. 18. 1. emelet I + II. előadó

Mindenkit szeretettel várnak a Klub vezetői:
Komáromi Mária a Sapientia Családpedagógiai Intézet munkatársa,
Komáromi János tanár, festőművész
és a XII. kerület Művelődési Központja